Bemutatkozunk

 

 

Az elemi szintű oktatás megindulását Kaposfüreden a XVIII. század hozta meg. Az iskola létrehozásának valószínűsíthető dátuma 1740. Mivel a község lakossága túlnyomórészt katolikus vallású volt, ezért római katolikus felekezeti iskola jött létre. A Ratio Educationis valódi fordulatot jelentett a magyar oktatáspolitikában, mely helyi szinten is konkrét lépések formájában jelentkezett.
A XIX. század legnagyobb vívmánya az új iskolaépület felépítése volt, mely teljes egészében az Eszterházy uradalom anyagi támogatásával készült el. 1870-ben az addig római katolikus felekezeti iskolát községi iskolává alakították át, melynek oka az volt, hogy az egyházközség nem volt képes saját erejéből iskoláját a törvény (1868. évi 38. tc.) kívánalmai szerint berendezni, ezáltal államsegélyre szorult. Később ugyanezen okok miatt alakították vissza a községi iskolákat felekezetivé. Így 1880-tól a kaposfüredi iskola ismét felekezeti iskolaként funkcionált. A gyermeklétszám növekedése szükségessé tette újabb tanterem megépítését. A település lakói és az Eszterházy uradalom 1896-ban közösen építették meg a második tantermet a régi iskolával szemben, közvetlenül a templom telkének déli határán. Területét a templom telkéből hasították ki. A gyermeklétszám növekedése és az új tanterem lehetővé tette, hogy az eddigi egytanítós intézmény kéttanítóssá alakuljon át. Kaposfüred iskolájának történetét végig kísérte a szülőkkel folytatott harc az iskoláztatási kötelezettség betartása érdekében. A második nagy világégés hatása alól az iskolai élet sem vonhatta ki magát. Az intézmény rövid ideig hadicélokat szolgált.
1945-ben döntő változások következtek be a magyar iskolaügy szervezeti felépítésében: elrendelték a nyolcosztályos általános iskola megszervezését. Az 1948-as államosítás után megszűnt az iskola területi széttagoltsága azzal, hogy egyetlen épületben, a község közepén álló egykori intézői lakásban folytatódott a tanítás. Ez az épület a mai napig otthont ad Kaposfüreden az általános iskolának.
1961-től rendszeresen felmerült az iskola körzetesítésének kérdése. A csökkenő gyermeklétszám, az iskola növekvő fenntartási költségei mind-mind sürgető tényezői a folyamatnak. 1965-ben Kaposfüred Általános Iskola felső tagozatát a kaposvári II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolába körzetesítették be, így a községben ettől fogva csak alsó tagozatos oktatás folyt.
1970 nyarán jelentős közigazgatási változáson ment keresztül Kaposfüred. Az addig önálló községet Kaposvár várossal egyesítették, a kaposfüredi iskola pedig a kaposvári Petőfi Sándor Általános Iskola kihelyezett tagozata lett. Az 1990-es években az iskola egyre kevésbé képes megfelelni azoknak az elvárásoknak, melyeket az oktatási rendszerünk korszerűsítésére irányuló elképzelések diktálnak. A változtatás előmozdítására egy „népi kezdeményezés„ bontakozik ki a városrészben, melynek hatására a város vezetése úgy döntött, hogy Kaposfüreden 8 tantermes általános iskola felépítését kezdik el. A közgyűlés 1993-ban az anyagi erőforrások hiánya miatt, a 8 tantermes iskola építését azonban nem kezdte meg, viszont felvállalta, hogy az épületet felújíttatja. A felújítási munkák 20 millió forintba kerültek. 1996-ban a Petőfi Sándor Általános Iskola bezárásával a Kaposfüredi Általános Iskola teljes jogkörrel rendelkező, részben önálló költségvetési szervként működő intézménnyé alakult, melynek pénzügyi-gazdasági feladatait a kaposvári Kinizsi Lakótelepi Általános Iskola látta el. A következő tanévben az iskola gazdasági szempontból is önálló intézménnyé vált. A korszerűsítési munkálatok tovább folytatódtak. Az emeleti részen három helyiséget hoztak létre: nyelvi labort, számítástechnikai termet, továbbá egy osztálytantermet.
Az önállóság új lendületet adott az iskola fejlődésének, erősítette a törekvést, hogy intézményünk sajátos, csak rá jellemző arculatot alakítson ki. Ennek a folyamatnak eredményeként iskolánk 2003. május 21-én felvette Benedek Elek nevét. A név kifejezi egy család együvé tartozását, egy intézmény esetében tükrözheti azt a szellemiséget, azt a tartalmat, amely az intézményben végzett munkát jellemzi.
A partnerkapcsolatok erősítésében, a településrész életében meghatározó dátum volt a 2005-ös év, amikor átadásra került többcélú csarnokunk, mely nagyban segíti iskolánk jobb megismerését, kapcsolatrendszerünk fejlődését.
Az iskolákba is begyűrűző gazdasági kényszer miatt intézményünk 2007-ben elveszítette önállóságát és a Kinizsi Lakótelepi Általános Iskola tagiskolájaként működött tovább.
Az utolsó, egyben legjelentősebb változás 2009. július 1. Megtörtént a város alapfokú intézményeinek integrációja. Az iskola a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tagiskolájaként próbálja meg a lehető legjobb színvonalon ellátni feladatait.